Szegény romlott és romlasztó világunkban,
Isten és a keresztény értékek szellemét
szinte minden hely eluzi: iskolák, munkahelyek,
közterületek, otthonok, sot egyes keresztények
és olyan egyének akik így hívják magukat,
vagy ami még rosszabb,
templomok is.


Igen, nagyon aggasztó látni, hogy csak vallásellenes értékeket hirdetnek az iskolákban; Isten parancsolatait sérto törvényeket szavaznak egyes, illetve, jobban mondva, számos országban; hogy a tömegkommunikációs eszközök, filmek, muvészetek és eloadások a fajtalanságot, eroszakot, kétszínuséget és a hét halálos bunt felmagasztalják; hogy a gyerekek "szabadság" ürügyén oly korán elvesztik ártatlanságukat.

Igaz, hogy Isten a szabadság megtámadhatatlan ajándékát adta nekünk, és senki sem veheti ezt vissza tolünk. De most, hogyan fogjuk felhasználi ezt? Ádám és Éva buntelenek és szabadok voltak. Azt választották, hogy megismerjék a gonoszt... vagyis, hogy mindent dolgot ismerjenek, mindenrol értesüljenek, és olyanok legyenek, mint Isten...
Az Áldott Szuz Mária buntelen volt és szabad. Azt választotta, hogy tiszta maradjon és Istenhez hu és Szeplotelen Fogantatása mindörökké tiszta marad.

Mi, kik az eredendo bun bélyegével születtünk, és akit az ördög folyamatosan megközelít falánk keresésében, mi is rendelkezünk minden percben utunk kiválasztasának szabadságával.

Néhány évvel ezel
ott egy "felszabadult" úriember, magára igen büszkén, kérdezett valamit egy apácától, szüzességi esküjére vonatkozóan:
" Nem fogod velem elhitetni hogy manapság valaki élvezet és vágy nélkül élhet".
Oazt válaszolta: "Uram, az én példaképem Szuz Mária".
"Butaság! Nem hiszek neked! Senki nem élhet élvezet nélkül". "Uram, minden egyén a vágyait saját szintjére helyezni"!
Ezután a férfi távozott, legyozve és mérgesen.

Igen, engedd magasabbra emelni vágyainkat, engedd hogy átgondoljuk, mennyire szeret bennünket Jázus Krisztus, a fához szegezve, mindannyiunkra vetve szeretet- és kegyelemteljes pillantását, nem szemrehányóan... csak szeretettel...
Engedd, hogy érezzük mindazt a jótetéteményt amit Istentol kaptunk amióta létünk elkezdodött.

Születésünkkor, O ott volt... Keresztélésünkkor O istenítette lelkünk .. Jött és benne volt az egész Szentháromsággal... És mégcsak nem is tudtuk... és ez nem akadályozta meg Ot abban, hogy szeressen bennünket és velünk együtt legyen.
Elso bukásainkkor ott volt ... a többiben is. Türelmesen helyrehozott mindent amit mi összezúztunk.

Eluztük... tízszer ... hússzor ... vagy százszor... Visszajött, leült mellénk... meggyógyított ... Jobbá tett bennünket. A viharban velünk volt, egy láthatatlan társ a hajón...
Amikor a keresztet cipelted O ott volt, a nehezebbik felén, legalább szeretett fiát ne nyomja össze a súlya.
Hosszú évekre elfeledted Ot, úgy éltél, mintha nem létezne... Vár rád és szeretettel néz rád.

Elárultad Ot miután szíved adtad neki; visszavedted, arra gondolva, hogy valami jobbat találsz egy élolényben, és nemsokára rájöttél, hogy semmi és senki nem tudja helyettesíteni, vayg nem fogható Hozzá. És O rádnéz és várja, hogy szeresd, ugyanazzal a tekintettel, mellyel a Keresztrol nézett, mint atya a tékozló fiút, mint a Jó Pásztor, szívére ölelve a megtalát nyájat...

Engedd lelkedet Hozzá szállni és mondani neki:
"Ó, Jézus, kezeid le vannak szegezve: Én kellene kezed legyek, hogy a betegeket gyógyítsam, etessem a szegényeket és árvákat, eltemessem a holtakat, építsem templomaidat, iskoláidat, rendeloidet, árvaházaidat és kórházaidat, melyekben számodra elso helyen a szegények és a kicsik lennének, akik valóban hozzád tartoznak. Én kellene legyek a kezed, hogy fenntartsam a Szent Sereget és felajánljalak téged áldozatul az oltárokon, hogy kegyelemért könyörögjek Atyádnak, és lelkek ezreit mentsem meg.

Ó, Jézus, lábait le vannak szegezve: én kellene legyek a lábad, hogy az utakat járjam, ahova küldeni fogsz engem, hogy a Jó Hírt meghirdessem mindenkinek, hogy elmondjam mennyire szereted oket, és dicsoítselek a föld négy sarkában.


Ó, Jézus, szemeid könnyel vannak teli, út porával, veritékkel és könnyekkel:

én kellen legyek a szemed, hogy szeretettel tekintsek mindazokra akikkel az úton találkozom, kivetettekre, foglyokra, elhagyottakra, megkeseredettekre, lagymatagokra, közönyösekre, hogy tudják, hogy Te ott vagy és felmérhetetlenül szereted oket. >

Ó, Jézus, szád be van csukva az agónia fájdalmában, miután keseruséget és ecetet ittál, miután kiittad a kehelyt az utolsó cseppig, miután nekünk adtad saját anyádat, az Áldott Szuz Máriát, hogy anyánk legyen: én kellene a szád legyek, hogy mindenkinek elmondjam, hogy O valóban a mi Anyánk, elmondjam nekik, mennyire szeret bennünket, és mennyire szeretsz Te bennünket; én kellene legyek a mosolyod, hogy bátorságot adjak és bizalmat a szerencsétleneknek és a reményteleneknek, én kellene legyek a szád, hogy zengjem a hálaadást, hogy szeressenek, és hogy szeressék az Áldott Szuz Máriát."


És ti, papságra hivatottak akik e sorokat olvassátok és késlekedtek válaszolni, bármilyen okból, lustaságból vagy gyávaságból, mivel túl jól megvagytok kényelemben és saját akaratotokban, mivel próbáljátok meggyozni magatokat, hogy valaki a világban lakik szolgáhatja Istent, "másféleképpen tud segíteni". >

Rendben! De hivatásod van! Sajnálni fogod az igazakat akik mérföldeket tesznek meg havonta többször, hogy megtudják mikor lesz a következo keresztelo; ezek a gyermekek, ezek az apácák azon gondolkodnak, hogy Jean Marie Püspök tud-e lelkészt küldeni Karácsonyra vagy a Szent Hétre, vagy ha már megtörtént, meg kell elégedniük szentáldozással, mivel nincsen elegendo lelkészünk...

Kérünk téged: bújj ki csigaházadból és válaszolj: "Jelen"! Indulj bátran és találkozz Jézussal aki oly nagyon szeret téged, aki oly sok szeretettel néz és azt mondja neked:
"Jöjj és kövess engem; beloled, akit szeretek egy halászt csinálok, aki embereket fog".

"Fiatalok és nem olyan fiatalok, hozzátok fordulok ma, hogy komolyan vegyétek felhívásom".
(Rövid csend után, Miasszonyunk közvetlenül szól mindenkihez).
Szükségem van rád, hogy bejelentsd Jézusom Evangéliumát.
Szükségem van rád, hogy az istentiszteletet megtartsd, Krisztus, a fiam áldozatát.
Szükségem van rád, hogy Istenem dicséretéd zengjed.
Szükségem van rád, hogy Jézus betegségében ápoljad és etessed.
Szükségem van rád, hogy tanítsad a nagyokat és a kicsiket és hirdesd Jézus szeretetét.
Szükségem van rád, hogy magad a Hittérítés szolgálatába állítsd.
Szükségem van rád, hogy magad a szegény, a szerencsétlen, a meg nem értett, az elhanyagolt, az éhezo, a mosolytalan, a szeretet nélküli, a fertozo, a kétségbeesett szolgálatába állítsd."
(Miasszonyunk Jean Marie Atyához, 1993. szeptember 14.)

" Kisgyermekeim, a béke sose távozzon szíveitekbol... Kisgyermekeim, a szívem nagyon fáj, amikor annyi fiatalt és nem túl fiatalt látok akik elfordulnak a vallási elhivatottságtól; ok azt mondják inkább a világban szolgálják Istent...

De o, legyen fiú vagy leány, nem szolgálhatja Istent helyesen Isteni Akaratában, egy olyan élettel, melyet nem Istennek szentel, Isten szeretetének megsértése nélkül, azé az Istené aki meghajolt felé és Akit nevén szólított.

Kisgyermekeim, értsétek meg mennyire nagyszeru, gyönyöru, milyen édes az elhivatottak élete, és mennyire tetszik és kellemes ez a Mindenható Istennek, a Szentháromságnak.

Én vagyok a Felszentelt Anyja, én szeretem a felszentelt lekeket. Védem oket, vigyázok rájuk gyöngéden, Bánatos és Szeplotelen szívem teljes szeretetével. Vallási vagy lekészi életre felszentelt lelkek értékes >



Megkarjuk mindenkivel ismertetni a Frechou-i Mi Holgyunket
Rendeljél ingyen képeket
a Frechou-i Szuz Máriarol,
hogy ismertssed
másokkal is!


Kuldjél egy e-mail személyesen

a Notre Dame Fraternite alkotója!

igazgyöngyök melyek kitüntetik és megszépítik Isteni Fiam Szent Templomát. Kívánom, hogy a Gyermek-Isten alázata a jászolból uralja a felszenteltek szívét (...) (Miasszonyunk Jean Marie, 1995. december 14.)

(...) És ti, Szolgáim, a Gyülekezet Szerzetesei és Apácái, Lelkészei és Püspökei, akiket én ezekre az áldott helyekre akartam, maradjatok békében és értsétek meg mennyire szeretlek benneteket részrehajlással.

Legyetek mindenki szolgálatában, mint a Kegyeletteljes Szeretet Tanúi.
Álljatok a szegények, a betegek, a nyomorékok, a haldoklók, a foglyok, az összes szenvedok szolgálatában, mind a szívükben, mind a testükben, mintha én lennék ott.

Rajtad keresztül fogok békét és szeretetet hozni azok számára akik szenvednek és minden jószándékú embernek." (Miasszonyunk Jean Marie Ayának, 1997. június 10.)
Apácák számára: Sister Marie Christine
Papok és szerzetesek számára: Father Marie Antoine
Alápíto
Anya Ház
Mi a Fraternite Notre Dame ?
Támogatás
Megjelenések
Imádság
Missziók
Home